A következő film főszereplője akár a Lyferában is megszülethet

A filmművészet mindig is olyan embereket teremtett, akik korábban nem léteztek, mígnem valaki el nem képzelte őket. Még ha az előadó valódi is, a vásznon megjelenő identitás a szereplőválogatás, az írás, a jelmez, a smink, az operatőri munka, a látványtervezés és az alakítás révén formálódik ki. A generatív MI egy újabb lehetőséget kínál ebben a folyamatban: egy szereplő mesterséges identitásként is megszülethet amelynek vizuális jellemzői már azelőtt kialakulnak, hogy egy színész, a jelmezes részleg vagy egy fizikai díszlet bekapcsolódna a folyamatba. Az MI-alapú humanoid szereplőkkel kísérletező filmesek számára az az érdekes kérdés, hogyan tehet szert ez az identitás elegendő folytonosságra és egyediségre ahhoz, hogy elbírjon egy történetet.

A MI-alapú karaktertervezés vonzereje eddig nagyrészt az egyedi koncepcióképpel. Egy meggyőző arc bukkan fel, egy jelmez irányt sugall, vagy egy szokatlan anyagkombináció hihetővé tesz egy fiktív lényt. Ezek a képek hasznosak lehetnek, de egy filmszerű karakternek az első kép sikerét lehetővé tevő körülményeken túl is helyt kell állnia. Ugyanazt az egyént fel kell ismernünk közelképen és totálban, éjszaka és nappal, egy jelmezváltás előtt és után, végül pedig olyan eseményeken keresztül is, amelyek megváltoztatják a megjelenését.

Ez megváltoztatja, mit érdemes kidolgozni. A kép egy karakter vizsgálatának kezdetévé válik, nem pedig annak a pontnak, ahol a vizsgálat véget ér.

A képtől a karakterig

Az első kérdés az, hogy mely vonások tartoznak az identitáshoz, és melyek annak egy adott értelmezéséhez. A koponya formája, a fej és a vállak egymáshoz viszonyított aránya, egy jellegzetes testtartás vagy az érzékelési elemek szokatlan elrendezése éppoly felismerhetővé válhat, mint egy ruhadarab. Ezek a vonások adják azt a struktúrát, amelyhez képest a későbbi változások értelmet nyernek. Ha minden egyszerre változik meg, a nézőnek kevés oka marad arra, hogy a következő képet ugyanazon karakter újabb megjelenéseként értelmezze.

A humanoidoknál ez a különbség különösen jól látható, mivel testüknek nem kell egy emberi előadó anatómiáját követniük. Egy kerámiafelület, egy áttetsző membrán vagy az ismételt javítások által módosított fémszerkezet mind más-más eredetre utalhat. Egy ízület a mozgás korlátaira engedhet következtetni; egy ismerős szemek nélküli arc megváltoztathatja, ahogyan a közönség a figyelmet értelmezi. Az anyagválasztások így információt hordozhatnak egy fiktív technológiáról, egy társadalmi helyzetről vagy arról a célról, amelyre egy lényt eredetileg létrehoztak.

Gondoljunk a különbségre egy karakter drámai megjelenését szolgáló sérülés és egy olyan javítás között, amelyről úgy tűnik, hogy bármilyen éppen elérhető anyagból készült. A második választás kérdéseket vet fel a karakter körülményeivel kapcsolatban. Valaki gondozta ezt a testet, és a javítás talán elárul valamit arról, mit tartott fontosnak. Egy apró, következetes részlet több lehetőséget adhat az írónak, mint egy díszes felület, amelynek elemei nem kapcsolódnak egymáshoz.

Eddig Lyfera, ez részben az oka annak, hogy mesterséges identitásokkal dolgozunk. A humanoid névjegyzék különböző vizuális kiindulópontokat biztosít, amelyek eltérő szerepeken keresztül fedezhetők fel. A cikket kísérő képeken a már meglévő talentumokat fiktív jelmezekben és környezetekben értelmezzük újra. Ezek a jelenetek szerkesztőségi koncepciók, az arcok és meghatározó vonásaik azonban már a névjegyzékben szereplő identitásokból származnak.

A folytonosság a tervezés részévé válik

A generatív eszközök lehetővé teszik az alternatívák feltérképezését, miközben a karakter még kialakulóban van. Egy filmkészítő összevethet egy ceremoniális és egy praktikus jelmezt, a karaktert szokatlan éghajlaton helyezheti el, vagy megvizsgálhatja, hogyan változhat egy test több évnyi használat után. Ezeknek a kísérleteknek az értékét az határozza meg, hogy választ adnak-e egy kreatív kérdésre. Önmagában attól, hogy több variáció készül, a karakter még nem válik kidolgozottabbá.

Hasznos kérdés lehet, hogy egy azonosító jellegzetesség a kontextus megváltozásakor is felismerhető marad-e. Egy szögletes fej jellegzetesnek tűnhet egyszínű háttér előtt, de eltűnhet a sűrű építészeti környezetben. A bőr finom mintázata fontos lehet egy közeli képen, távoli felvételen viszont szinte semmit sem ad hozzá. Ha ezeket a különbségeket korán látjuk, az segít a művészeti vezetőnek eldönteni, hogy az egyes léptékeken mely vonások hordozzák a felismerhetőséget.

A Lyfera identitáskeretrendszere, amely magában foglalja a Soult, a Passportot és a vizuális referenciákat, szervezőelvet ad ehhez a munkához, amelyet a Hogyan működikismertet. Az identitás referenciapontként szolgál a későbbi ábrázolásokhoz. Ezt nem szabad összekeverni azzal a garanciával, hogy minden generált képkocka megőrzi az összes jellemzőt: a folytonosság továbbra is összehasonlítást, kiválasztást és korrekciót igényel.

Egy produkcióban ez a különbségtétel azért fontos, mert egy szándékos átalakulás és egy véletlen következetlenség kezdetben hasonlónak tűnhet. Egy hiányzó arclemez lehet a történetben bekövetkező esemény következménye, de az is lehet, hogy egy generálás egyszerűen nem őrizte meg a tervet. Egy jóváhagyott referencia és a tervezett változtatások nyilvántartása lehetővé teszi a csapat számára, hogy különbséget tegyen a kettő között. A karakter fejlődhet úgy, hogy közben a fejlődés mögött álló megfontolások továbbra is elérhetők maradnak a kidolgozásán dolgozók számára.

Világépítés a karakterből kiindulva

Egy kellően részletesen meghatározott karakter már sugallhatja a körülötte lévő világot. A test felépítése anyagokra, eszközökre és karbantartási rendszerekre utal. A ruházat éghajlatot vagy szokást jelezhet. Még egy zsanér elhelyezkedése is kérdéseket vethet fel azokról a terekről, amelyek befogadására a testet tervezték.

A világépítés így az egyéntől kifelé haladva is kibontakozhat. Ahelyett, hogy előbb egy teljes univerzumot terveznénk meg, majd keresnénk valakit, aki benépesíti, egy kreatív csapat megvizsgálhatja a karakter felépítésének következményeit. Egy korrozív környezetben való működésre épített humanoid védett mechanizmusokkal és cserélhető külső felületekkel rendelkezhet. Egy évszázadnyi fennmaradásra szánt lény különböző korszakok technológiájának rétegeit halmozhatná fel, így teste annak a társadalomnak a lenyomatává válna, amely működésben tartotta.

A kapcsolat a vizuális ritmus szintjén is működhet. Inês Silveira bordázott arcfelépítése és magas koponyaelemei olyan építészeti nyelvet sugallnak, amely oszlopokká, kamrákká és városi sziluettekké fejleszthető. A részben látható kontextuális kép ezt a lehetőséget vizsgálja. A környezetet a cikkhez találtuk ki, nem pedig a talent történetének már létező részeként mutatjuk be.

Az ilyen kapcsolatok bizonyos belső logikát adnak egy fiktív helyszínnek. Arra ösztönzik a közönséget, hogy elhiggye: a testet és a világot egymáshoz kapcsolódó körülmények hozták létre, még akkor is, ha egyiknek sincs valós megfelelője. A science fictionben ez az összhang gyakran hasznosabb annál, mint amikor ismeretlen tárgyakat halmozunk egymásra csupán azért, hogy egy jelenet futurisztikusnak tűnjön.

Új anyag a filmes előkészítéshez

A közvetlen alkalmazások nem attól függenek, hogy egyszer majd automatikusan létrehozható lesz-e egy teljes film. Az artificial identitások már most is szolgálhatnak vizuális felfedezés tárgyaiként: karakterbemutatókhoz, jelmeztervekhez, kulcsképekhez, plakátokhoz és olyan képekhez, amelyek segítenek közvetíteni egy tervezett produkció hangulatát. Ezek mindegyikének más a célja, és egy hasznos kép világosabbá teszi ezt a célt.

Egy rendező szeretné megérteni két karakter kapcsolatát, mielőtt elköteleződik egy jelenet mellett. Egy forgatókönyvíró rájöhet, hogy egy karakter fizikai korlátainak látványa megváltoztatja a korábban megírt cselekvést. Egy látványtervező egy koncepció segítségével beszélheti át a jelmez és a környezet kapcsolatát. Mindegyik esetben a kép valami konkréttá válik, amit az együttműködők megvizsgálhatnak, és amivel kapcsolatban eltérő véleményük lehet.

Gyakorlati határ húzódik e munka és egy kész gyártási anyag között. Egy meggyőző állókép nem bizonyítja, hogyan mozog egy ízület, megvalósítható-e egy jelmez, vagy hogy egy animált alakítás egy teljes jelenetsoron át hiteles marad-e. A modellezésnek, a riggelésnek, az alakításnak, az animációnak és a kompozitálásnak megvannak a maga követelményei. Az itt bemutatott koncepciók egy szerkesztői irányt szemléltetnek; nem bizonyítják, hogy a Lyfera ezeket a gyártási szakaszokat egyetlen szolgáltatásként biztosítja.

Ezt a különbséget szem előtt tartva a mesterséges humanoid karakterek pontosabbá tehetik a kreatív munka korai szakaszában folytatott egyeztetést. Lehetővé teszik, hogy megvizsgáljunk bizonyos döntéseket, mielőtt azok egy sokkal nagyobb produkció szerves részévé válnának.

Mi számít egy arc létrehozása után

Ahogy a meggyőzően generált portrék egyre hozzáférhetőbbé válnak, egy vonzó arc létrehozásának képessége önmagában egyre kevésbé lesz elegendő egy emlékezetes karakterhez. A nehezebb munka azzal kapcsolatos, mi marad meg a különböző megjelenésekben, és mit kezd a közönség ehhez az egyénhez társítani.

Egy jellegzetes arc kelthet első benyomást, de egy karakter a kapcsolatai, döntései és következményei révén nyer helyet a történetben. A vizuális tervezés előkészítheti ennek a munkának a terepét. Utalhat sebezhetőségre, elrejthet információt, vagy jelentőssé tehet egy fizikai változást, feltéve, hogy ezek a részletek továbbra is kapcsolódnak ahhoz, amit a történet elmesél.

Ez az a lehetőség, amely a mesterséges identitásokban érdekel minket. Egy talent felismerhető kiindulópontot adhat egy antagonistához, egy utazóhoz, egy őrzőhöz vagy egy olyan lényhez, amelynek szerepét még meg sem írták. A Lyfera névsorában szereplő humanoidok ebben a szellemben értelmezhetők: olyan identitásokként, amelyekből egy kreatív irány kinőhet, miközben a végső karaktert a projektet fejlesztő alkotók formálják.

A következő filmes hős a Lyferában kezdődhet, mert a szereplőválogatás első szakaszában egyre inkább szerepet kaphat egy kifejezetten felfedezésre létrehozott identitás. Hogy ez az identitás képes-e elvinni egy filmet, továbbra is a történettől és azoktól a döntésektől függ majd, amelyek egy látványos megjelenést olyan valakivé alakítanak, akit a közönség követni akar.